A többmilliárdos kormányzati megrendelést teljesítő Századvég Gazdaságkutató Zrt. újabb felmérést készített, ezúttal a rezsicsökkentésről. A kormány 2013-ben több rezsicsökkentő intézkedést hajtott végre: három ütemben - januárban, júliusban és novemberben - mérsékelte a gáz és az áram, a víz és a csatorna, valamint a szemétszállítás díját. Az intézkedések kapcsán jelentős politikai és szakmai vita bontakozott ki, amelyben olyan állítások is elhangzottak, miszerint a rezsicsökkentés egyáltalán nem javította egyes jövedelmi csoportok helyzetét.
A Századvég legfrissebb kutatása tanúsága szerint a rezsicsökkentés ismertsége továbbra is kifejezetten magas, a lakosok 99 százaléka hallott róla. Emellett a válaszadók több mint háromnegyede (78 százalék) egyetértett a kormány intézkedéseivel, csak minden ötödik lakos ellenzi azokat (21 százalék).
A Századvég közleménye szerint az eredmények rávilágítanak arra, hogy a családok többségének (62 százalék) anyagi helyzetén érdemben javított a rezsicsökkentés az érintettek megítélése szerint. Minden jövedelemkategóriában, így az átlag alatti jövedelműek körében is többségben vannak azok a válaszadók, akiknek a pénzügyi helyzetére kedvezően hatott a rezsicsökkentés.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére