Az egészségügyi szakdolgozóknál, a pedagógusoknál és a rendőröknél azonnali béremelést terveznek, akkorát, amivel meg lehet állítani az elvándorlást a szakmákból - szemlézte Márk-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje Partizánnak adott interjúját a 444.hu.
Márki-Zay a hetedik frakcióról szóló ötletének elengedéséért cserébe 60 pontos javaslatcsomagot fogadtatott el az ellenzéki pártokkal, aminek része volt például, hogy a vállalkozóknál töröljék el a kötelező kamarai tagdíjat, tartsanak népszavazást az új alkotmányról és kezdjenek bérlakásprogramba. A bérlakásprogrammal kapcsolatban megjegyezte, hogy az uniós támogatással felújított bérlakások jelentenék az igazi rezsicsökkentést, mert ezzel valóban a rászorulókat támogatnák, nem pedig a gazdagok úszómedencéinek fűtését.
További élelmiszeráfa-csökkentés is terveznek, olyan élelmiszereket akarnak kiválasztani, amelyekkel a szegényebbeken segítenek; ez 60 milliárdos bevételkiesést jelentene.
A program egységbe foglalása még zajlik, főként Surányi György korábbi jegybankelnök számolja ki az egyes intézkedések költségeit.
Márki-Zay bejelentette, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa nem lesz magasabb a mostaninál, viszont az alacsonyabb jövedelmekre (minimálbérre) egy kisebb kulcs vonatkozik majd.
A kínai vasút, Paks 2 és a Fudan építésével kapcsolatban azt mondta, hogy először meg kell ismerni a most titkos szerződéseket, hogy kiderüljön, milyen feltételekkel lehetne felmondani ezeket. De olyan forgatókönyvet is el tud képzelni, hogy például a Budapest-Belgrád kínai hitelből épülő vasút kérdésében felmondás helyett újratárgyalnák a kínaiakkal a feltételeket, hogy az a magyaroknak is megérje, ne csak a kivitelező Mészáros családnak és a Kínai Kommunista Pártnak. Paks 2 esetében szintén inkább a feltételek észszerűsítését hangsúlyozta; Márki-Zay szerint van helye az atomenergiának Magyarországon.
A trafikmutyiként közismerté vált dohánykereskedelmi átalakítást, az értékesítési monopóliumot az új kormány megszüntetné. „Az a cél, hogy az élelmiszerboltok kereskedhessenek, ők adhassák el a dohányt. Tehát azt a monopóliumot, amit odaadtak ezeknek a kereskedőknek, ezt szeretnénk felszámolni” - mondta Márki-Zay.
A földviszonyok átrendezését abban az esetben tudja elképzelni, ha törvénytelenségek derülnek ki, „és ez nem zárható ki, tekintettel arra, hogy hivatalosan mondjuk a 300 hektáros fölső határt meg a helyben lakást nagyon sokan nem tekintették célnak". Ehhez képest 45 ezer hektár halmozódott fel Mészáros Lőrinc és családja kezében. "Bizonyos esetekben felmerülhet a vagyonelkobzás gondolata is” - mondta Márki-Zay.
Az egyetemek és vagyonuk alapítványi kiszervezését is törvénytelennek tartja a politikus, mivel az köztulajdont érintett, és a kuratóriumokba csak fideszes jelöltek kerültek, akik élethosszig pozícióban maradhatnak. Ez ellentétes Márki-Zay szerint az alaptörvénnyel.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)