Elismételte a magyar kormány korábbi érveit a bevándorlási válsággal kapcsolatban hét eleji brüsszeli sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán kormányszóvivő - adta hírül az euractiv.com. A portál harcedzett kommunikátorként jellemzi a magyar tisztviselőt, aki láthatóan élvezi rendszeres beszélgetéseit az EU brüsszeli sajtómunkásokkal.
Kovács hangsúlyozta, hogy a budapesti vezetés álláspontja szerint Magyarország tette az első hatékony intézkedést az illegális bevándorlás ellen, részben a déli határkerítés építésével, részben azzal, hogy megállapodott déli szomszédaival a menekültek visszavételéről.
Az említett intézkedéseknek köszönhetően a nulla közelébe sikerült leszorítani az országba érkező bevándorlók számát. Továbbra is az az álláspontunk, hogy tömeges bevándorlási válsággal van dolga Európának, nem pusztán egy átmeneti menekültválsággal - derült ki a magyar kommunikátor szavaiból.
Állati jó konzultáció
Kovács tájékoztatta hallgatóságát a legutóbbi nemzeti konzultációról is, amelynek célja a kormány álláspontja szerint az úgynevezett Soros-tervvel kapcsolatos közgondolkodás kifürkészése volt.
A kormányszóvivő elmondása a szerint a tervvel az a legnagyobb gond, hogy a javaslatai számos európai intézkedésben, politikai szándékban tetten érhetők. A legutóbbi ezek közül a menekültek kezelését szabályozó dublini egyezmény módosításával kapcsolatos javaslat. Összességében a budapesti vezetés úgy látja, hogy az intézményes bevándorlás gondolata visszaköszön az Európai Bizottság politikájában is.
Siker
Kovács nem mulasztotta el tájékoztatni hallgatóságát arról, hogy a kormányhivatalok összegzései szerint eddig 2,3 millió konzultációs kérdőív érkezett vissza, amelyek 99 százalékát postán adták fel, bár az interneten is konzultálhattak az állampolgárok.
Elmondása szerint a nemzeti konzultáció rendkívül sikeres formája annak, hogy megtudjuk, mi van az emberek fejében, mit gondolnak az illegális bevándorlásról. A kérdőívek feldolgozása alapján még karácsony előtt tájékoztathatják a közvéleményt a nép ítéletéről. Az övét és a kormányét máris elárulta: a migráció nem járul hozzá Európa jövőjéhez, hanem olyan veszélyeket hordoz, amelyekről senki sem beszél szívesen.
Kovácsot Szíjjártó Péter külügyminiszter követheti Brüsszelben, aki csütörtökön az európai parlament állampolgári, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának meghallgatásán vesz részt. A testület azt vizsgálja, hogy a magyar kormány intézkedései megsérthetik-e az uniós alapértékeket. Ha a válasz igen, akkor az Európai Parlament arra kérheti a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanácsot, hogy lépjen fel Budapest ellen.
A nyitókép forrása: Unsplash.com
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben