Az élénk keresletet az is jól szemlélteti, hogy az idei első öt hónap már majdnem akkora friss állományt hozott, mint a teljes 2016-os év, amikor összesen 468,3 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek a lakossági ügyfelek. Ha a tendencia fennmarad, akkor a lakáshitel-kihelyezések mennyisége 2021-ben jelentősen meghaladhatja a 2020-ra kimutatott 928,2 milliárd forintot - áll a cikkben az MTI szerint.
A csok és az otthonfelújítási program hatására a támogatott lakáshitelek aránya is egyre feljebb kúszik az új kihelyezéseknél. A jegybank adatai szerint január és május között több mint 80,6 milliárd forintnyi újonnan folyósított lakáshitelhez kapcsolódott valamilyen állami támogatás, ami 17,5 százalékos súlynak felel meg, miközben egy évvel korábbra még 17,3, 2019 első öt hónapjára pedig 9,9 százalékos arányt mutatott ki az MNB.
Az élénk kereslet – és részben a még mindig élő törlesztési moratórium – nyomán a lakáshitelek állománya is stabilan emelkedik a háztartásoknál: május végén már elérte a 4188,9 milliárd forintot, ami 11,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben