Ennek megfelelően az MBSZ javasolja tagbankjainak, hogy általánosan is vezessék be az egyedi esetekben már alkalmazott eljárást, miszerint a moratórium alatt felhalmozódott kamat- és díjtartozás megfizetésekor tekintsenek el az előtörlesztési, illetve szerződésmódosítási díjak felszámításától.
Emellett tegyék ugyancsak széleskörben lehetővé, hogy ha a fogyasztó a meghosszabbított futamidő csökkentése érdekében magasabb összegű törlesztőrészlet megfizetését vállalja, valamint az új törlesztőrészlet az adósságfék szabályoknak megfelel, akkor a szerződésmódosításhoz kapcsolódó banki díjat is engedje el a hitelintézet.
Kétségtelen, hogy a moratórium meghatározó célja és hozzá kapcsolódóan a bankszektor alapvető társadalmi feladata az volt, hogy célzott, gyors segítséget nyújtson a járványhelyzetben kialakult fizetési nehézségek enyhítésére a lakossági és a vállalati ügyfélkörnek. A bankok egyetértenek azokkal az intézkedésekkel, amelyek a nehezebb időszakban elősegítik a hitelezett ügyfelek fizetőképességének megőrzését, valamint a javuló gazdasági helyzetben támogatják a visszatérést a fizetési kötelezettségek teljesítésére.
Tízből nyolc adós simán tudna törleszteni, a tartozás pedig kamatozik
A bankszektor adminisztratív és anyagi terhet is vállalt a moratórium biztosításával, mintegy 3 millió családnak és vállalkozásnak segítséget nyújtva ezzel. Az aktuális bankszámla-forgalmi adatok alapján a hitelmoratóriumban lévő ügyfelek 19 százalékának mérhetően csökkent a jövedelme, ugyanakkor 81 százalékuk a jövedelem alapján jelenleg is tudná fizetni a hitelfelvételkor vállalt törlesztőrészleteket.
A gazdasági helyzet stabilizálódása megmutatkozik a moratóriumot igénybe vevők körének érdemi csökkenésén is. Jelenleg 30 ezer vállalati és 1 millió lakossági ügyfél él még a banki fizetési moratóriummal. A Bankszövetség fenntartja álláspontját, hogy a továbbiakban a célzott segítségnyújtás indokolt, amellyel a ma még rászorulóknak akadályoktól mentes lehet a fizetési kötelezettségek teljesítéséhez való visszatérése.
A bankok felhívják a figyelmet, az MNB tájékoztatását is megerősítve, hogy aki a moratóriumban marad, annak a tartozása kamatozik. Ezért mindenkit arra biztatnak, ha teheti, térjen vissza a korábbi szerződésében vállalt törlesztőrészletek fizetésére.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára