Magyarország a vakcinabeszerzés tekintetében kifejezetten sikeres volt, hiszen több forrásból tudott oltóanyagokat vásárolni, mint a többi európai uniós tagállam, és ennek köszönhetően rendkívül gyorsan meg tudta kezdeni az oltási kampányát, majd elsőként nyithatta újra a gazdaságát Európában - idézi az MTI a külgazdasági és külügyminisztert, aki az ENSZ 76. közgyűlésén vesz részt New Yorkban, itt jelentette be az újabb vakcinaeladást.
Ma több millió dózis van a különböző vakcinákból a raktárakban, így Magyarország másoknak is segítséget tud nyújtani, ahogyan eddig is tette. Az egész világ egymásra utaltságban él, s nekünk az is érdekünk, hogy a lehető legtöbb országban a lehető legmagasabb szintű legyen az átoltottság, hogy a megfertőződés esélye minél alacsonyabb legyen az utazások során - mondta Szijjártó Péter.
Kapcsolódó
A miniszter szerint a fertőzési számok egyre romlanak, és a megfigyelhető tendenciák azt mutatják, hogy a járvány negyedik hulláma is komoly kihívást fog jelenteni szinte minden ország számára. "Abban konszenzus van most már globálisan, hogy az oltás jelenti a megoldást. Tehát minél több ember kap oltást, annál nyugodtabban várhatjuk a negyedik hullámot, az annál kevesebb kárt tud okozni" - fogalmazott Szijjártó.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti