Ezúttal Mongóliának ajándékoz Magyarország 33 eszközt.
Emlékezetes, hogy a magyar kormány tavaly nyáron nagyon drágán vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépet, amelynek sorsáról nem sokat árultak el a nyilvánosságnak.
Ez a mennyiség azért is keltett megütközést, mert többszöröse annak, mint amennyi kezelésére elegendő szakképzett személyzet áll rendelkezésre. A kikért szerződések alapján a bevásárlás összesen úgy 300 milliárd forintot vitt el.
A Telex korábban arról írt, hogy csalás gyanúja is felmerülhetett a beszerzések kapcsán a lebonyolító cégnél.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben