A közlemény szerint a projektben csaknem 2,4 kilométer, a helyi közintézményeket összekötő kerékpárút épül a több mint ötezer-hatszáz lakosú Jászladányban.
Az intézmények környezetbarátabb megközelítése mellett a település egyik legnagyobb munkaadója, a Jász-Föld Zrt. telephelye is elérhetővé válik kerékpáron, megkönnyítve az emberek munkába járását.
Kapcsolódó
A beruházás során négy, összesen 126 kerékpár biztonságos tárolására alkalmas dokkot is létesítenek.
A kerékpárút építése munkahelyteremtéssel párosul, mivel a helyi lakosokat is bevonják a kivitelezési munkába. A kivitelező a Jász-Terra Mélyépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben