Különösen jól teljesített a VIII. kerület, és felzárkózott az élbolyhoz az egyébként kevésbé keresettek közül Kőbánya és Pesterzsébet is. A budai oldalon általában kisebb volt az érdeklődés, veszített varázsából a XI. kerület is, amely még tavaly és tavalyelőtt is slágernek számított. A papírformának megfelelően keresettek maradtak az első negyedévben is a VI., VII., XIII. és XIV. kerületi ingatlanok – írja az enpenzem.hu.
Az alacsonyabb árakat keresők számára vonzóbbá válhatnak azok az otthonok is, amelyek olyan ingatlanban találhatók, ahol a jogi helyzet nem rendezett. Ezeket a lakásokat általában kedvezőbb áron lehet megvenni. A dél-pesti régióban kifejezetten sok az ilyen osztatlan közös tulajdon.
A jogi helyzet rendezettsége a hitel felvétele miatt is fontos. Manapság azonban a magas kamatok miatt sokkal kevesebben tervezik, hogy kölcsönfelvétellel veszik meg álmaik otthonát.
A Duna House a jegybanki adatokra hivatkozva úgy látja, hogy az idei első negyedévben a felvett lakáscélú jelzáloghitelek 67 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. Ez az adat a hitelpiac éledezését is mutatja, hiszen az első két hónapban az összes folyósított lakáshitel összege alapján ötödére zsugorodott a piac.
Sok problémát okozhat az osztatlan közös tulajdon
Most többen vesznek a megtakarításaikból ingatlant, akár osztatlan közös tulajdonút is. Az ilyen lakások kárainak kifizetését azonban megtagadhatják a biztosítók, és a CSOK-hoz, valamint a lakástakarékpénztári megtakarításhoz sem lehet hozzájutni. Olyan is előfordult, hogy az új tulajdonos nem tudott bejelentkezni a frissen vett otthonába. Kérését azzal tagadták meg a hatóságok, hogy „a lakás nem azonosítható”.
Sok gondon segíthet, ha az ingatlannál létezik használati megosztás.
A használati megosztási megállapodásban a tulajdonostársak rögzítik, hogy az ingatlan mely részének használatára melyik tulajdonostárs jogosult, rendezi a közös használatú területek fenntartásával, állagmegóvásával kapcsolatos feladatokat és a költségek viselésének módját is. Ilyen megállapodással elvben még hitel is felvehető.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól