Számos szavazókörben tapasztaltak szabálytalanságokat, például több szavazólap volt az urnákban, mint ahány szavazatot leadtak, emiatt megsemmisítették a szavazatok jelentős részét, de volt olyan szavazókör is, ahol tévesen rögzítették az eredményeket - mindkét jelenség elsősorban az ellenzéki pártokat és jelölteket sújtotta - olvasható a Klubrádió honlapján a Demokratikus Koalíció (DK) közleménye.
A DK megtámadja az összes olyan választókerület eredményét, ahol jelöltjei indultak, de a hivatalos eredmény alapján nem nyertek. A DK szerint nincs kis csalás és nagy csalás, csak csalás van, ezért a választások megismétlését követelik minden ilyen körzetben.
Kapcsolódó
Három héten belül eltüntetik a választás nyomait is - ezt a cikket olvasta már?
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga