Fazekas Sándor szerint nem jó irány a vegyi anyagokból való élelmiszertermelés, az állatok klónozása, mert így elszakad a természettől a folyamat, nem kellenek hozzá gazdák és bizonytalan minőségű élelmiszer kerül a fogyasztókhoz.
Mint mondta, Magyarországon kiválóak a hagyományos élelmiszertermelés adottságai, a termékeknek belföldön és külföldön is komoly piacuk van.
A miniszter szerint ez azért is fontos, mert most készítik elő az unió új közös agrárpolitikáját 2020 utánra, és a gazdák pénzére "szemet vetettek" olyan nemzetközi konszernek, amelyek GMO-ban, mesterséges élelmiszerek előállításában érdekeltek.
Kitért arra, hogy az idén 120 éves Mezőgazdasági Múzeum, amely Európa legjelentősebb mezőgazdasági gyűjteménye a Vajdahunyad várban, különleges kiállítással várja a látogatókat. A kormány terve szerint néhány éven belük teljesen felújítják a múzeumot, hiszen 2021-ben 50 év után újra vadászati világkiállítás lesz Magyarországon, amelynek fontos helyszíne lesz - mondta Fazekas Sándor.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga