Áder János köztársasági elnök szeptember 20-ai hatállyal mentette fel az államtitkárt.
Győri Enikő 46 éves, 1992-ben szerzett közgazdász diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán, 2000-ben ugyanott PhD-fokozatot szerzett. A politikus 1992-1999-ig az Országgyűlés uniós ügyek bizottságának tanácsadója, illetve főtanácsadója, ezzel párhuzamosan 1994-1999 között az EU-Magyarország Társulási Parlamenti Bizottság magyar titkára volt. Majd 1999-2003 között a Magyar Köztársaság római nagykövete volt, aki Máltán és San Marinóban is képviselte az országot. Ezt követően 2009-2010-ben a Fidesz európai parlamenti képviselője, az EP foglalkoztatási és szociális bizottságának és gazdasági és monetáris bizottságának tagja volt.
Kapcsolódó
Győri 2010-től a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára. Idén az új kormány megalakulásakor Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter uniós ügyekért felelős államtitkárnak kérte fel Győri Enikőt.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Veszedelmes trend: kétszeresére duzzadt az e-rolleres balesetek száma
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem