A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása szerint a regionális szintű választásszakmai értekezleteken január közepe és február közepe között mintegy ötszáz munkatárs vesz részt, elsősorban a területi választási irodák és az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodák vezetői és munkatársai, akik majd továbboktatják a helyi választási irodák és a szavazatszámláló bizottságok tagjait. A képzéseken nemcsak a májusi EP-választásra, hanem az októberben esedékes helyi és nemzetiségi önkormányzati választás lebonyolítására is felkészítik a választási irodák munkatársait - idézi az MTI.
Az NVI ezeken a képzéseken is felhívja a választási irodák munkatársainak figyelmét arra, hogy tavaly év végén megváltoztak a választás egyes szabályai, így például a korábbiaktól eltérően csak a szavazást megelőző 66. naptól, vagyis március 21-től lehet a választási kérelmeket - mint például az akadálymentes szavazókör igénylését, az átjelentkezést vagy mozgóurna kérését - benyújtani.
Kapcsolódó
A választási előkészületek része, hogy a jegyzők januárban felülvizsgálták a szavazókörök számát és területi elosztását, mert a választás kitűzésétől a szavazás napjáig nem lehet település, választókerület és szavazókör határát, sorszámát megváltoztatni, ezt tehát még a választás kitűzése előtt el kellett végezni a legfrissebb lakcímnyilvántartás alapján. A szavazóköröket a jegyzőknek úgy kellett kialakítaniuk, hogy azokba lehetőleg 600-nál több, de 1500 választópolgárnál kevesebb jusson, és minden településen legyen legalább egy szavazókör.
A körzetek felülvizsgálatára azért volt szükség, mert az utolsó választás óta növekedhetett vagy csökkenhetett az egy-egy szavazókörben nyilvántartott választópolgárok száma.
A májusi EP-választásra 6,8 milliárd forintot biztosít a költségvetés.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga