Szél Bernadett szerint a valóság és a kormány propagandája között az egészségügy terén a legnagyobb a különbség, miközben csupán egyetlen dolgot értek el: fizetőssé tették az ellátást. Rámutatott: a régióban sehol nem fizetnek annyit az emberek a magánvagyonukból az ellátásukra, mint Magyarországon - írta az MTI.
Az országban mindenhol azonos színvonalú állami egészségügyi ellátást kell biztosítani - jelentette ki a politikus, aki szerint a megelőzésre is nagy hangsúlyt kell fektetni, és csökkenteni kell a betegek kiszolgáltatottságát. Az LMP alkotmányba foglalná a társadalombiztosítás intézményét és visszaadná az egyes intézmények önállóságát is.
Kapcsolódó
Ábrahám Júlia, az LMP országos elnökségének tagja egy példával illusztrálta, hogy a kabinet késlekedése, az egészségügyi háttérintézmények átszervezése szerinte emberéleteket is követelt. Ennek tudta be azt, hogy bár rendelkezésre áll 6,5 milliárd forintnyi uniós támogatás arra, hogy elinduljon egy vastagbélrák-szűrő program, ez máig nem történt meg.
Emlékeztetett: a kormány a forrásért cserébe az évi 5000 halálos áldozat számának 10 százalékos lefaragását ígérte, vagyis évente 500 ember hal meg a kormány hanyagsága miatt - mondta. A politikus emiatt is fontosnak nevezte a háttérintézmények önállóságának biztosítását, de elmondta azt is: önálló ombudsmanra bíznák az egészségvédelem kérdését.
Szél Bernadett kérdésre a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes svédországi vadászatairól szóló sajtóhírekre reagálva feltette a kérdést: ki fizeti mindezt? Megjegyezte, Semjén Zsoltnak nincs akkora fizetése, hogy abból állni lehetne a felmerült költségeket.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga