A Magyar Nemzeti Bank történelmi uralkodók tiszteletére, nemesfémből indított az idei év elején emlékérme sorozatot, ezek az első szériában a legdrágább egy aranyból készült érme, aminek névértéke félmillió forint.
A rendkívül értékes és limitált szériás érmében van, aki egyből meg is találta a kecsegtető üzleti lehetőséget: az egyik aukciós oldalon már 1,4 millió forintért kínálják a Szent István Királynak emléket állító félmillióst, vagyis bő másfél héttel a kibocsátás bejelentését követően közel megháromszorozódott az érme másodpiaci ára.

A fenti esetben egy fixált árú ajánlatról van szó, de ugyanezért az érméért egy szabad árverésben már szintén több mint egymillió forint felett jár a legmagasabb licit
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga