Palkovics Imre megjegyezte, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) múlt heti ülésén a felek azon a véleményen voltak, hogy jó megállapodás volt a hatéves bérmegállapodás.
A szakszervezeti vezető szerint azonban ahhoz, hogy Magyarország a hasonló gazdasági konjunkturális helyzetben lévő versenytársaitól ne maradjon le a bérversenyben a tavaly kötött bérmegállapodás értelmében jövőre életbe lépő 8 százalékos minimálbér emelés helyett 13 százalékos fizetés emelésre van szükség. Ezzel a lépéssel Magyarország már megközelítené Lengyelországot, ahol a visegrádi országok (V4) közül a legmagasabb a minimálbér, így a V4-ek között a verseny kiegyenlítődne - mondta.
Palkovics szerint, ha az Országgyűlés elfogadja a Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslatot, akkor jövőre 2,5 százalékkal csökkennek a munkaadók járulékterhei, így mintegy 40 milliárd forint marad a munkáltatóknál, amit a vállalkozások béremelésre vagy innovációra fordíthatnak vagy profit növekedésként is eltehetik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
