Bihal Tamás, az Országos Kereskedelmi- és Iparkamara oktatási alelnöke a Kossuth Rádión arról beszélt, hogy a kamara megyénként és a fővárosra határozza meg a hiányszakmák listáját. Hangsúlyozta: mindhez járul állami ösztöndíj, és így akár 50 ezer forintot is elérhetik havonta a jól tanuló diákok.
Bihal a gépiparon belül az autóipart hangsúlyozta, mint hiányszakma, ezen kívül az informatikai terület és az elektronikai ipar, valamint az építőipar és a vendéglátóipar is erősen hiányszakmának minősíthető. Az egész ország területén az egészségügyi, szociális terület is ide tartozik.
Az alelnök egyetértett abban, hogy az iskolának fontos szerepe van a pályaválasztásban, mivel a jó és reális döntéshez sok információkra van szükség, erre pedig a vállalatok hajlandóak, hiszen a gyermekekért ma egyfajta verseny zajlik
Egyre jobban lehet keresni a szakmákkal, és nem igaz, hogy az iskolai végzettség szintje egyúttal jövedelmi szintet is jelent - vélekedett Bihal Tamás. Egy jó ipari szakmával rendelkező ember akár a nettó 300 ezer forintot is megkeresheti, ahogyan például egy olyan vendéglátóipari szakember is, akinek munkája meghatározza az üzlet sikerét. Esetükben akár még ennél is több lehet a fizetés - mondta.
A hiány a keresetet generálja - fűzte hozzá Bihal Tamás, kiemelve, hogy újabb minimálbéremelés következhet be a jövőben, de az üzleti világ szereplői is tisztában vannak azzal, hogy a jó szakembereket meg kell fizetni.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához