Márciusban mintegy 5500 orvos és szakápoló döntött úgy, hogy nem dolgozik tovább az állami egészségügyben, és nem írja alá az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Ők érintettek abban a feltételezett jogsértésben, amellyel szemben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közösen lép fel – írja a Világgazdaságra hivatkozva a hvg.hu.
Azok ugyanis, akik nem írták alá a szerződést, egy-három havi végkielégítést kaptak, holott közalkalmazottként – a jogviszonyuk hosszától függően – akár nyolchavi bérnek megfelelő összeget is kaphattak volna. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke szerint a korábbi közalkalmazotti jogállás szerint kellett volna a végkielégítéseket rendezni.
Asbóth Márton, a TASZ jogásza azt mondta a lapnak, hogy az állami egészségügyből távozóknak már ki is fizették a megédemeltnél kisebb végkielégítést. A TASZ a Helsinki Bizottsággal és a MOK-kal együtt közös beadványt készített, amellyel az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak a károsultak. Ezt a beadványt minden érintett kitölthette és elküldhette az Alkotmánybíróságnak május 17-ig. Asbóth szerint ez jogi értelemben nem jelent pertársaságot, de az Ab vélhetően egyesíteni fogja az ügyeket és egyben bírálja el azokat.
Balogh reméli, hogy még idén születik valami állásfoglalás az Alkotmánybíróságtól.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben