A betegellátás egyik súlyos hiányosságára világított rá egy tragikus eset: egy édesanya szinte az utolsó pillanatig nem kapta meg ...
Az állami szerv nem rejti többé véka alá, pontosan honnan hány választópolgártól érkezhet levélszavazat a hazai választások idején ...
Debrecenben két közmeghallgatást tartanak a tervek szerint a BMW-nek akkumulátort gyártó kínai Eve Power ügyében, de a lakosság sz ...
A diákok tiltakoznak, a kirúgott docens pedig perel: Ádám Zoltán azt is közölte, hogy ki védi majd az ügyben.
Szerző(k): Hercsel AdélElbocsátotta a Corvinus egyetem Ádám Zoltánt, aki az év elején etikai vizsgálatokat kezdeményezett abban az ügyben, amikor egy befolyásos családból származó hallgatója úgy mehetett vizsgára, hogy előtte nem teljesítette a félév során előírt tantárgyi követelményeket.
Szerző(k): EconomxA civilek azt szeretnék elérni, hogy legalább 200 ezren részt vegyenek az általuk szervezett népszavazáson. A cél, hogy a kormányra nyomást tudjanak gyakorolni a közoktatásban tapasztalható anomáliák miatt.
Szerző(k): EconomxElfogadhatatlannak tartják a szakmai és civil szervezetek a kormány által javasolt törvénymódosításokat, amelyek tovább mélyítik az oktatás problémáit, és csorbítják a pedagógusok, diákok és szülők jogait
Szerző(k): Horváth Tibor