A napokban több sajtóorgánumban is olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a kabinet mérlegeli az Erzsébet-utalvány megszüntetését vagy átalakítását oly módon, hogy kizárja a felhasználhatóság köréből az élelmiszer-vásárlást. A kormány szerdán megtárgyalta az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatos kérdéseket; a tárcákhoz eddig érkezett visszajelzések alapján a munkavállalók számára ez a juttatási forma fontos, szeretik, így marad - jelentette ki Giró-Szász András az MTI-nek.
A kormányszóvivő ezzel megerősítette a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkárának hétfőn a parlamentben, egy képviselői kérdésre adott válaszát, amelyben Cséfalvay Zoltán leszögezte: nincs szó az Erzsébet-utalvány megszüntetéséről vagy felhasználási lehetőségeinek szűkítéséről.
Kapcsolódó
A sajtóban már több helyen megjelent, hogy a kormány az Erzsébet-utalvány megszüntetésén vagy gyökeres átalakításán gondolkodik. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) és számos más érdek-képviseleti szervezet például közleményben tiltakozott a felvetés ellen, szerintük munkahelyek szűnnének meg, és a kiskereskedelmi forgalom is csökkenne. Az Erzsébet-utalvány jelenleg a legnépszerűbb cafeteriaelem. Nyolcezer forintig adható kedvezményesen, és idén már nemcsak hideg-, hanem melegélelmiszerre is válthatók. Idén nagyjából a teljes kiskereskedelmi forgalom 1-2 százalékát tették ki az Erzsébet-utalványban történő fizetések - írta tegnap az Origo.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga