Ahogy arról a hét elején a Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) beszámolt, vasárnap megjelent az legújabb emlékérme.
Az jegybank által korábban közölt menetrendnek megfelelően a kibocsátás ugyanis hivatalosan megtörtént a legfrissebb Magyar Közlöny szerint.
Az új, kétezer forint névértékű emlékérme a "Magyar pásztor- és vadászkutya fajták" sorozat második darabja, amely egy komondort ábrázol. (A sorozat első, tavaly ősszel kibocsátott első tagja a magyar vizsla)
Az Imre Boglárka tervezőművész által tervezett komondoros érme 75 százalék réz, 4 százalék nikkel és 21 százalék cink ötvözetéből készült, súlya 16 gramm, átmérője 34 mm, széle recézett.
Az emlékérme előlapján, a középmezőben egy komondor ábrázolása látható, féloldalról. Az ábrázolás alatti két vízszintes sorban, középen a 2000 értékjelzés és a "Forint" felirat olvasható. Az emlékérme szélén, fent, félköriratban a "Magyarország" felirat, középen, bal oldalon a "BP." verdejel, jobb oldalon a "2020" verési évszám olvasható. A verdejelben legalább tízszeres nagyítás esetén látható. Az érméből összesen 10 ezer darabot bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank. A vizslás és komondoros érme után a jegybanki terv szerint jövőre is lesz kutyás érme, azon egy agár szerepel majd.
A különböző emlékérme-sorozatok közül a kutyás a legnépszerűbbek közé tartozik a vizslás érme eladási adatai alapján. Utóbbi érmét tavaly szeptember 7-én bocsátotta ki az MNB, majd szeptember 11-én a jegybank kezében lévő, a sima forintérméket és az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő közölte, hogy elfogytak a vizslás érmék.
Lényeges, hogy bár az emlékérmék elméletileg törvényes fizetőeszköznek minősülnek, mégsem érdemes ezekkel fizetni. (Arról, hogy miért, a Buksza itt és itt elérhető cikkében olvashat részletesebben.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Az Apple trükkje: így kerülné ki a vámháborút

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Ismét kísért az egészségügy ősellensége: friss számok érkeztek

Demkó Attila: A remény óriási erő, az ukrán hadsereg még nincs az összeomlás küszöbén

Teljesen új időszámítás a magyar kriptopiacon: júliustól minden megváltozik

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán
