Art besorolást adott a Nemzeti Filmiroda az Elk*rtuk című magyar játékfilmnek; a döntés révén nemcsak a multiplexek, de az ország összes artmozija vetítheti a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatását és az azt követő történéseket feldolgozó politikai krimit – közölte a filmet gyártó Megafilm Kft.
A döntés alapján megfelel a hazai művészfilmek kritériumainak az Elk*rtuk című film, ugyanis megkapta az artmozis besorolást, vagyis az ország összes multiplex és művész mozija is játszhatja. A filmalkotást október 21-től vetítik a mozikban - olvasható a közleményben, amely arra is kitér, hogy az iroda azoknak a forgalomba kerülő filmeknek ad art minősítést, amelyek művészi értékükkel hozzájárulnak a magyar, az európai és az egyetemes audiovizuális kultúra fejlődéséhez, vagy amelyet a bizottság oktatási, kulturális szempontból jelentősnek, magas művészi színvonalúnak ítél.
"Elhárult az akadály az elől, hogy az art mozik is vetíthessék az Elk*rtuk című filmet" – idézi a közlemény Kálomista Gábort, a film producerét.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga