Rogán Antal közölte: a kezdeményezésére hétfőn ötpárti egyeztetést tartottak a parlamenti pártok frakcióvezetői. A megbeszélésen Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében tárgyaltak az IÁ elleni küzdelemben való magyar részvételről.
Kiderült azonban - mondta -, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják az IÁ elleni küzdelemben való magyar részvételt.
Mivel a kormánypártoknak nincs meg a kétharmados többségük, hogy ezt az ügyet keresztülvigyék a Házon, ezért úgy ítélik meg, hogy "az IÁ elleni koalícióban való magyar részvételről folyó tárgyalások megrekedtek" - közölte a Fidesz frakcióvezetője.
Jelezte, erről részletesen tájékoztatja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, és ennek fényében kell neki és Hende Csabának döntenie arról, hogy ezt a kezdeményezést fenntartják-e, vagy a részvételnek valamilyen más formájáról tárgyal Magyarország a későbbiekben.
Rogán Antal beszámolt továbbá arról: az ötpárti egyeztetésen arról is tájékoztatást kaptak a frakcióvezetők - Fürjes Balázs kormánybiztostól, Simicskó István sportért felelős államtitkártól és Gyárfás Tamástól, a Magyar Úszó Szövetség elnökétől, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökétől -, hogy Magyarország pályázhat a 2017-es vizes világbajnokságra, miután a mexikói Guadalajara szerdán visszalépett a két év múlva esedékes esemény megrendezésétől.
A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: az ügyben a döntést a kormánynak kell meghoznia.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült