Egy rakás dolog mellett a foglalkozások megítélését - presztízsét - is vizsgálta a KSH a legutóbbi mini népszámlálás során 2016-ban, most pedig megjöttek az eredmények. Érdekes listák következnek.
A foglalkozások presztízsének mérése egyébként nem egyszerű, ahogy az elemzés is említi, a szakirodalomban is vita tárgya, hogy ez a szubjektív szempont szerinti megoszlás mennyiben tér el a többi rangsortól, például a jövedelmek alapján felállítottaktól vagy a termelésben elfoglalt pozíciók sokfélesége alapján készített listáktól.
Mit néztek?
A foglalkozások presztízsénél a következő öt szempont alapján történt a rangsorolás:
- Mennyit lehet keresni az adott állással?
- Mekkora hatalom, befolyás jár vele?
- Mennyit kell tanulni hozzá?
- Mennyire hasznos a társadalom számára?
- Az adott foglalkozás mennyire vonzó vagy divatos manapság?
Toplista
Az állásokat 1-től 15-ig lehetett osztályozni, a legalacsonyabb értékhez tartozik a legnagyobb presztízs, a legmagasabb pontszámhoz pedig a legalacsonyabb. A végeredményből kiderül, hogy a magyarok szemében kórházigazgatói állás viszi a prímet. Második helyen állnak az egyetemi rektorok, a harmadikon, a sebészek, a negyediken pedig a gyerekorvosok.
Helyezés | Foglalkozás | Presztízs (pontszám) |
1. | Kórházigazgató | 3,06 |
2. | Egyetemi rektor | 3,12 |
3. | Sebész | 3,21 |
4. | Gyermekorvos | 3,3 |
5. | Egyetemi oktató | 3,4 |
6. | Bankelnök | 3,44 |
7. | Főügyész | 3,48 |
8. | Bíró | 3,49 |
9. | Körzeti orvos | 3,53 |
10. | Gyárigazgató | 3,91 |
Forrás: KSH, Mikrocenzus 2016 - Az alacsonyabb pontszám magasabb presztízst jelent |
Az első ötvenben szerepelnek többek között a fogorvosok, gépészmérnökök, építészmérnökök, vegyészmérnökök, közgazdászok, közjegyzők, tűzoltóparancsnokok, programozók, matematikusok.
A sor vége
A legrosszabb helyekre pedig a prostituáltak, utcaseprők, drogkereskedők és pornószínészek kerültek.
Helyezés | Foglalkozás | Presztízs (pontszám) |
1. | Utcai prostituált | 13,82 |
2. | Utcaseprő | 13,24 |
3. | Sztriptíztáncos | 13,04 |
4. | Pornószínész | 13,03 |
5. | Szórólaposztó | 13,02 |
6. | Drogkereskedő | 12,96 |
7. | Luxusprostituált | 12,75 |
8. | Segédmunkás | 12,49 |
9. | Szemétszállító | 12,48 |
10. | Takarító | 12,47 |
Forrás: KSH, Mikrocenzus 2016 - A magasabb pontszám alacsonyabb presztízst jelent. |
Hol vannak a politikusok?
Az elemzés utal rá: előzetesen a különböző szakértői várakozások azt valószínűsítették, hogy elsősorban a politikához köthető foglalkozások kerülnek a legjobb helyekre, ám a top 10-ben nincs ilyen állás.
Az is tény ugyanakkor, hogy a vizsgált 173 foglalkozást osztályoz lista felső harmadába kerültek a politikai jellegű foglalkozások: az diplomaták a 15. helyet szerezték meg, az uniós parlamenti képviselk a 24., az államtitkárok a 25., az országgyűlési képviselők pedig a 33. helyen zártak.
Mi a divat?
Az öt szempont között szerepelt az, hogy mennyire népszerű egy-egy állás. Ha csak ez alapján kell listázni, akkor divatos állása van a plasztikai sebészeknek, a tévés műsorvezetőknek, az ügyvédeknek és a marketingmenedzsereknek. Ide sorolták még a magyarok a közgazdászokat, programozókat, bankelnököket és a fogorvosokat is.
Nem tartották divatosnak viszont a következő foglalkozásokat: utcaseprő, szemétszállító, segédmunkás. Ahogy az utcai prostituált munkáját sem.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)