A mintegy száz szakértő segítségével elkészült program széleskörű szakmai és társadalmi vitája a következő 2-3 hónapban zajlik, a kormány tervek szerint nyár előtt elfogadhatja azt - mondta Az Evolution - Az online evolúció két napja címmel megrendezett konferencia megnyitóján.
Az új elemekkel kiegészült program több tucat fontos eleme közül kiemelte, hogy az áfacsökkentéssel a vezetékes és mobil internetezés fogyasztói ára további 15 százalékkal csökkenhet majd, mivel az eddigi 27-ről 18 százalékra történt áfacsökkentés is beváltotta a reményeket, csökkentek az árak. (Az már biztos, hogy a kormány mer nagyot álmodni a témában. Hogy mennyire arról itt írtunk bővebben.)
Kapcsolódó
A program további eleme, hogy az idén májusban induló digitális jólét alapcsomaghoz kapcsolódva, de nem csak az arra jogosultak számára 2017 végén, 2018 elején szoftver alapcsomagot is biztosítani szeretnének. Az alapcsomag működtetésével foglalkozó szervezeten, a Digitális Jólét Nonprofit Kft.-n keresztül lesznek elérhetők ingyenesen az elsősorban nyílt forráskódú vagy arra épülő szoftverek, e-learning képzések, támogató szolgáltatások - ismertette az MTI szerint.
Deutsch Tamás elmondta, hogy a magyar mobilinternet hálózat jelenleg a világon a 3. legfejlettebb. Szándékaik szerint erre a technológiai adottságra építve az év közepén létrehozzák az 5G koalíciót, amivel Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává válhat. Az 5G koalíció tevékenysége a Zalaegerszegen létesülő önvezető gépjárművek tesztelését szolgáló tesztpályához kapcsolódik, amely a szektor kutatás-fejlesztési bázisa is lesz.
A DJP másik fontos eleme lesz a sharing economy - a megosztáson alapuló gazdaság jelensége által felvetett kérdéskörök vizsgálata. Az ötödik legfontosabb elem a kulturális örökség digitalizálása, és a digitalizált elemek ingyenesen hozzáférhetővé tétele lesz, és elkészült a közgyűjtemények digitalizálására vonatkozó stratégia.
Értékelése szerint a Digitális Jólét Program eredményes, ami a kormány és az érintett szervezetek, piaci szereplők bizalomra épülő együttműködésének eredménye. Magyarországon robosztus hálózatfejlesztés zajlik: a szupergyors internet programmal 2 évvel hamarabb, már 2018 végére minden magyar háztartásban elérhető lesz a legalább másodpercenként 30 megabit (Mbps) sebességű internet. Májustól lesz elérhető minden szolgáltatónál a digitális alapcsomag, ami a legolcsóbb internetcsomagnál 15 százalékkal olcsóbb internet hozzáférést biztosít. A Wifi-fejlesztés részeként pedig 2018 végére minden magyar településen lesz legalább egy közterületen, közintézményben ingyenes wifi, ez jelenleg közel ezer településen elérhető.
A DJP arra épül, hogy a digitális hálózatok fejletlensége vagy az anyagi lehetőségek senkit se rekesszenek ki abból, hogy a digitális világ része lehessen - húzta alá.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj