A választások közeledtével úgy tűnik, valóban komolyan ráfeküdt a kormány a nyugdíjasok "kényeztetésére" - értékelnek a portálon.
Eddig úgy tűnt, az év végi prémiumból éppen a legrászorultabbakat hagyták ki, ám a helyzeten most változtatnak - derült ki az emberi erőforrások minisztere beszédéből. Balog Zoltán kijelentette: a fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják novemberben a nyugdíjprémiumot a kormány döntése értelmében.
Kapcsolódó
Így a megváltozott munkaképességűek vagy a fogyatékossági ellátásban részesülők, a politikai rehabilitáltak és az özvegyi nyugdíjasok is részesülnek benne. Mind a 2 millió 750 ezer nyugdíjas megkapja tehát a prémiumot, aminek összege maximum 12 ezer forint lesz.
Balog arról is beszélt, hogy "az Idősek Tanácsa legközelebb szerdán ül össze, ahol komoly bejelentésekre számítanak". Mint emlékezetes, Orbán Viktor miniszterelnök tavaly szintén az Idősek Tanácsa ülésén jelentette be, hogy a nyugdíjasoknak 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt adományoz a kormány.
Lázár János kancelláriaminiszter egyébként már "elkotyogta", hogy idén is várható ilyen lépés - írja az Azénpénzem.hu.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben