A magyar állam bevételei folyamatosan növekednek, a makrogazdasági mutatók javulnak. A kormány pedig azt szeretné, hogy ennek az eredményeiből mindenki részesedjen - vezette fel Lázár János a bejelentést, miszerint idén novemberben a nyugdíjasok plusz juttatásokra számíthatnak.
Mivel az államháztartás helyzetét stabilnak érzik, a kancelláriaminiszter szerint egyrészről teljesíthető az a törvényben előírt kötelezettség, hogy az inflációnak megfelelően egyszeri korrekciót kapnak. Emellett lesz még egy nyugdíjprémium is a gazdasági növekedésnek hála.
Kapcsolódó
Elébe menve a kérdéseknek, a tárcavezető arról beszélt, hogy a kormány idén karácsonykor is adna a tavalyi Erzsébet-utalványosztáshoz hasonló támogatást. Ennek összegéről viszont az októberi-novemberi gazdasági adatok alapján döntenek majd.
Nemcsak a kormány kedvezne a nyugdíjasoknak: a Lehet más a Politika képviselője, Schmuck Erzsébet 50 ezer forintra emelné a nyugdíjminimumot.
Így számítják ki a nyugdíjprémiumot
A nyugdíjtörvény alapján a nyugdíjprémium kiszámításának képlete a következő: a bruttó hazai termék növekedéséből ki kell vonni 3,5 százalékot, az így kapott összeget, (amelynek értéke elvileg 0 és 4 közé eshet, az idei kormányzati tervek szerint pedig 0,6 lesz) össze kell szorozni a novemberi nyugellátás 25 százalékával - a prémium összege pedig legfeljebb húszezer forint lehet. Ez azt jelenti, hogy egy 100 ezer forintos novemberi nyugdíj mellé 15 ezer forint egyszeri prémium érkezik majd.Egy korábbi NGM bejelentés szerint az idei prémium kifizetésére idén 24 milliárd forint, jövőre 32 milliárd forint áll a költségvetésben rendelkezésre.
A nyugdíjkorrekció mértéke 1,4 százalékos lesz, mivel idén januárban a nyugdíjemelés 1,6 százalék volt, ehhez képest a kormányzat most már 3 százalékos inflációval számol. A korrekciót novemberben 11 hónapra fizetik ki 2017 januárig visszamenőleg.
A címlapkép forrása: MTI Fotó/Soós Lajos.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben