Az árfolyamsáv szélesítése és a devizaliberalizáció jó lépés volt, s hosszú távon kedvező hatása lesz a gazdaság teljesítményére, a felkészülésre azonban több időt kellett volna biztosítani bankok számára – mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a szervezet csütörtöki sajtóbeszélgetésén. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Megjött a pozitív fordulat a tőzsdéken, egy ideig még folytatódhat is az árfolyamok emelkedése.
Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Őrizetbe vettek például egy 23 éves pozsonyi és egy 40 éves nyitrai nőt is, akik eddigi életük során nem követtek el bűncselekményt.
A GDP 5,4 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévhez viszonyítva.
Az Ibu hegy négy kilométer magasra szórta a hamut, miközben lila villámcsíkok cikáztak a krátere körül.