A brit The Guardian című lap beszámolója szerint a férfi 26 éves volt és brit állampolgár, de további részleteket nem közöltek, mert az ügyben vizsgálat indult.
A férfi Aja Agati strandján, a vízben SUP-ozott, barátnője pedig a partról felvételt készített róla. A Rodiaki című görög lap szerint a villám kora délután csapott le a vízbe, nem messze a brit férfitól, aki sérülten a tengerbe esett. A Rodiaki úgy tudja, egy helyi csapatban játszó brazil futballista húzta a partra az öntudatlan áldozatot, akit kórházba vittek, de már nem tudtak rajta segíteni.
A brit külügyminisztérium tudatta, hogy kapcsolatban állnak a helyi hatóságokkal, és segítséget nyújtanak a szerencsétlenül járt férfi családjának.
Ezek az idei nyár slágertermékei
Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős tevékenységeket és könnyebbé a kertészkedést, a grillezést és az otthoni munkákat. Az idei év vásárlói és gyártói előrejelzéseiből kiderül, milyen termékkörök esetén várható kiugró kereslet ebben az évben is. Bővebben>>>Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Saját aranyukra fáj a németek foga