A legénység hat tagja és hat utas megsérült vasárnap a  Qatar Airways katari légitársaság Dohából Dublinba tartó, turbulenciába került járatán.

 A dublini repülőtér közleménye szerint az érintett gép, egy  Boeing 787 Dreamliner biztonságosan leszállt.

A tájékoztatás szerint a landolást követően az utasszállítót a mentőszolgálatok fogadták teljes körű támogatást nyújtva az utasoknak és legénységnek.

A Qatar Airways utasszállítója Törökország felett került légörvénybe.

Az RTE ír közszolgálati műsorszolgáltató az utasokra hivatkozva közölte, hogy az incidens kevesebb mint 20 másodpercig tartott, de éppen akkor, amikor ételt, illetve italokat osztottak az utaskísérők.

A héten szintén erős turubulencia miatt a Singapore Airlines Londonból Szingapúrba tartó járatán egy ember életét vesztette és többen megsérültek, írja az Airportal.hu légiközlekedéssel foglalkozó szakportál. 

Rámutatnak: a repülőgépeken használt időjárási radarok nem képesek a felhőtlen égbolton, nagy magasságban jelentkező turbulencia érzékelésére, és más előrejelzések sem alkalmasak arra, hogy ezekre a hirtelen fellépő légmozgásokra figyelmeztessenek.

A váratlan jelenség következményeként a biztonsági övet nem használók, vagy az épp a székek közötti folyosókon, a mosdókban, a konyhákban tartózkodó utasok és a személyzet tagjai akár életveszélyes sérülést is szenvednek egy-egy ilyen esetben.