A szomszédunkban kitört háború óta az orosz olajfüggőség leépítéséről szól az európai energiapolitika. Az Orosz Föderációval szemben hozott szankciók kapcsán olyan cégek merültek fel, mint a Gazprom, a Lukoil vagy a Sibneft. Azonban 2000-es évek elejéig a Jukosz volt Oroszország egyik legnagyobb energiaipari vállalata.
Elhibázták a szankciókat - nem csökkent az orosz olajkitermelés
A fúrás már második éve rekordszinten áll Oroszországban. Moszkva keleti partnerei továbbra is nagy mennyiségben vásárolják az orosz olajat.Ha kíváncsi a részletekreA cég fő részvényesét, Mihail Hodorszkovszkijt 2003-ban korrupció gyanúval letartóztatták, majd a kétéves eljárás végén pénzmosás, sikkasztás és csalás bűntette miatt nyolc évnyi szabadságvesztésre ítélték. 2013-ban Vlagyimir Putyin elnöki kegyelemben részesítette a politikai ellenfeleként számon tartott olajmágnást, aki ezt követően külföldre távozott.
A cég vezetőjének letartóztatása után az orosz állam kisajátította az olajvállalatot, ennek következményeként a korábbi részvényesek: a Hulley Enterprises, a Veteran Petroleum és a Yukos Universal kezdeményezésére eljárást indult Oroszországgal szemben. A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság 2014-es döntése értelmében
az orosz államnak a GDP-je 2,5 százalékát kitevő 50 milliárd dollárt kellene fizetnie a részvényeseknek.
Oroszország fellebbezett, csalással vádolva a korábbi részvényeseket, aminek a hágai kerületi bíróság helyt is adott, hatályon kívül helyezve a választottbírósági határozatot. A per folytatásaként a fellebbviteli bíróság helybenhagyta az eredeti döntést.
A tisztességes eljárás érve
2021-ben a holland legfelsőbb bíróság ismét érvénytelenítette az Állandó Választottbíróság végzését és visszautalta az ügyet az amszterdami fellebbviteli bíróságra. Az ügy legutolsó fejleményként az amszterdami törvényszék kedden elutasította Oroszország fellebbezését – írja az MTI.
A holland bíróság ítélete szerint az Orosz Föderációnak már az eredeti választottbírósági eljárás keretében jeleznie kellett volna, hogy a részvényesek csalást követtek el. Az amszterdami döntés értelmében, ellenkezne a tisztességes eljárás elvével, ha döntő jelentőséget tulajdonítanának egy csak a fellebbezési eljárás során hivatkozott érvnek.
Azonban az amszterdami törvényszék is felhívta rá figyelmet: ha Oroszország időben élt volna a csalásra való hivatkozással, akkor a Választott bíróság helybenhagyta volna azt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter