Kitiltották a mesterséges intelligencia felhasználásával készített ajándéktárgyakat a legnagyobb belfasti karácsonyi piacról.
Az észak-írországi főváros első számú hírportálja, a BelfastLive beszámolója szerint a Vault Artist Studio nevű képzőművészeti szervezet által rendezett hagyományos észak-belfasti karácsonyi vásáron - amely ezen a hétvégén tartotta első piaci napját - "kizárólag az emberi-művészi kreativitás érvényesülhet", mesterséges intelligenciával létrehozott bármiféle termék árusítása tilos.
Az online portál szerint a szervezők hallgattak azokra az aggályokra, amelyek szerint a mesterséges intelligencia veszélybe sodorja a művészeti élet szereplőinek puszta megélhetését.
A Vault Artist Studio véleménye szerint az ilyen eszközökkel dolgozó cégek ráadásul nem törődnek a szellemi tulajdonhoz és a magánélethez fűződő jogok védelmével, valamint a környezetvédelemmel sem.
A Vault Artist Studio két társelnöke, Linda McBurney és Kirsti McHenry a BelfastLive-nak elmondta: az általuk szervezett karácsonyi vásár mindig is az igazi, minőségi, helyi és autentikus képzőművészeti termékek, ajándékok, ételek és italok kínálatára helyezte a hangsúlyt a mobileszközökre tölthető alkalmazások és a mesterséges intelligenciát használó eszközökkel előállított termékek helyett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Fellázadtak az orvosok, összeomlástól tartanak
Ilyet se láttunk még: nekik ingyenes az Otthon Start törlesztése
Lázadnak a rezsikárosultak, egyhetes tüntetésre készülnek
Kőkemény döntést hozott Brüsszel: ez nagyon fájhat Orbán Viktornak
Újabb csomagküldő szolgáltatók olvadnak össze Magyarországon
Jön az ónos eső, rendkívüli döntést hozott az Operatív Törzs
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval