Kubatov Gábor, a Fidesz választói adatbázisáért felelős pártigazgatója a Mandiner Klubesten arról beszélt, hogy a kormánypárt jelentős személyi változtatásokra készül a 2026-os választások előtt:
terveik szerint az egyéni képviselők mintegy 40 százalékát lecserélik.
A politikus részletesen ismertette a Fidesz kommunikációs stratégiáját is – írja az mfor.hu. Elmondta, hogy a médiatér alapjaiban átalakult: míg 2014-ben az emberek 83 százaléka a televízióból tájékozódott politikai ügyekben, ez mára állítása szerint 40 százalék alá esett. Szerinte ma már egyetlen poszt a közösségi médiában több embert ér el, mint egy hagyományos tévéműsor, és előállítása is sokkal gyorsabb.
Az első pillanatban be kell rántani a nézőt, az emberek 1,4 másodperc alatt döntenek, hogy egy videót megnéznek-e a neten – fogalmazott.
Elárulta azt is, hogy pártjánál minden nap nézik az interakciók számait, mégpedig három téren: a politikum, a média szereplői és az úgynevezett rezonőrök, megszólalók terén.
„Most napi impulzuskampány van. Naponta kell nyerni. Napi ötöt kell posztolnom legalább”, mondta.
A támadásokra pedig szerinte azonnal reagálni kell: „Ha egy órán belül nem reagáltál, véged van.”
Kubatov szerint a jó kormányzás önmagában nem elég – azt világosan és gyorsan kommunikálni is tudni kell.
Törvénymódosítással betonozná be a Fidesz Sulyok Tamást
Nem hagyja magát a nagyobbik kormánypárt, és arra készül, hogy egy esetleges kormányváltás ne hozhasson magával államfőcserét is. A Fidesz a két törvénymódosítását azzal indokolja, hogy a jelenlegi Alaptörvény félreértelmezhető „a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatása” tekintetében. Az ellenzék szerint egyszerűen csak a törvényalkotás akadályoztatása lenne a feladata.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak