A Reform UK volt pártvezetőjét Walesben 10 és fél év börtönbüntetésre ítélték, mert kenőpénzt fogadott el azért, hogy Oroszországnak kedvező kijelentéseket tegyen – írja a BBC. A politikust kommandósok kapták el a reptéren, és közvetlen bizonyítékokat találtak a telefonján az oroszokkal való összejátszására.
Nathan Gill nyolc rendbeli vesztegetésben bűnösnek vallotta magát, és állítólag körülbelül 40 ezer fontot (szűk 18 millió forint) kapott azért, hogy EP-képviselőként televíziós interjúkat adott és beszédeket mondott.
A mai napon az Old Bailey-ben a bíró azt mondta, hogy
Gill „kifinomult sértő magatartása” a választók bizalmának „súlyos elárulása”.
A hétgyermekes apa az oroszbarát ukrán politikustól, Oleg Volosyntól kapott utasításokat, kompenzációként pedig Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchától származó pénzt kapott. A sajtóban nyilatkozatokat, sőt parlamenti beszédeket is tartott, melyeket Volosyn „forgatókönyvei” alapján írt. Azt is kérték tőle, hogy más politikusokat is „vonjon be” a rendszerbe. Többek közt Vlagyimir Putyin donbaszi „béketervét” népszerűsítette azzal, hogy meghívta Medvedcsukot Strasbourgba.
A londoni rendőrség közölte, folytatja a nyomozást annak megállapítása érdekében, hogy „más személyek is elkövettek-e bűncselekményt”. A Reform párt, amelyből Gill 2021-ben kilépett, elítélte tetteit, és „megbocsáthatatlannak” nevezte azokat.
Durva tervek: elvenné az uniós polgároktól a segélyeket és újratárgyalná a Brexitet Farage
Radikális javaslatokkal állt elő a bevándorlás-ellenes nézeteiről ismert Nigel Farage arra az esetre, ha pártja kormányra kerül. Erre pedig van esély, hiszen a Reform UK vezet jelenleg a pártpreferenciákat mérő brit közvélemény-kutatásokban. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán