Kedden botrányba torkollott az ukrán parlament ülése, amikor ellenzéki képviselők elállták a házelnöki pódiumhoz vezető utat, ezzel megakadályozták a két érintett miniszter menesztéséről szóló szavazást. Az akciót Petro Porosenko volt elnök pártja, az Európai Szolidaritás szervezte, képviselőik pedig „Mi a sötétség ára?” feliratú táblákkal tiltakoztak, majd a teljes kabinet lemondását követelték.
Az MTI tudósítása szerint Ruszlan Sztefancsuk házelnök végül felfüggesztette az ülést, a voksolást pedig elhalasztották. Az ellenzék egyik képviselője később azt nyilatkozta, szerdán ismét megkísérlik megtartani a szavazást.
A feszültség hátterében az áll, hogy az ukrán korrupcióellenes hivatal egy 100 millió dollár értékű, az energiaügyi minisztériumhoz köthető beszerzési ügyben indított vizsgálatot. A gyanú szerint az állami atomenergia-vállalat szerződéseihez kapcsolódó kenőpénzekkel többen is érintettek lehetnek. Eddig négy gyanúsítottat azonosítottak, közülük kettőt őrizetbe vettek, kettő szabadlábon védekezhet. Utóbbiak egyike, Timur Mindics - Volodimir Zelenszkij korábbi üzlettársa - a múlt héten elhagyta az országot.
Az MTI arról is beszámolt, hogy Ukrajna Legfelsőbb Korrupcióellenes Bírósága (VAKSZ) kedden elrendelte Olekszij Csernisov volt miniszterelnök-helyettes és egykori közösségi és területfejlesztési miniszter, a Naftohaz ukrán állami gázipari cég volt vezetőjének az őrizetbe vételét, ugyanakkor magas összegű óvadék letétbe helyezésének lehetőségét is biztosította.
Az ukrán korrupcióellenes központ tájékoztatása szerint Csernisovot 60 napra, vagyis január 16-ig helyezték őrizet alá. A bíróság 51,6 millió hrivnya (407 millió forint) óvadékot állapított meg.
November 11-én helyezték vád alá Csernisovot, mint Timur Mindics üzletember korrupciós ügyének szereplőjét. A volt miniszter tagadta, hogy köze lenne az Enerhoatom vállalat körüli korrupciós botrányhoz, és a VAKSZ Youtube-csatornáján közvetített meghallgatáson megdöbbentőnek, abszurdnak nevezte az őrizetbe vételét.
A Midasz fedőnevű műveletbennovember 10-én az Ukrajnai Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP)nagyszabású akciót indítottak, hogy feltárjanak egy nagy korrupciós hálózatot az energetikai szektorban: több helyszínen tartottak házkutatást, köztük Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter otthonában és az Enerhoatom vállalatnál is. Az ügy nyomán Haluscsenkót felfüggesztették, az energetikai minisztériumot vezető Szvitlana Hrincsuk pedig felajánlotta lemondását. Mindketten ártatlannak vallják magukat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek