Múlt szerdán éjjel vágták ki a Northumberland Nemzeti Park szívében álló világhírű, nagyjából 300 éves fát, a Sycamore Gap-et, más néven Robin Hood fát. A szándékos vandalizmus egész országszerte óriási felháborodást váltott ki.
A kétségtelenül világhírű nevezetesség – és egy helyi kincs – értelmetlen megsemmisítése teljesen jogosan vezetett sokkhatáshoz, –rémülethez és haraghoz Észak-Keleten és távolabb is
– hangsúlyozta Rebecca Fenney-Menzies, a northumbriai rendőrség főfelügyelője az eset kapcsán.
Csütörtökön egy 16 éves fiú volt az első, akit bekísértek a rendőrségre az üggyel összefüggésben. Őt bűnügyi károkozás gyanújával hallgatták ki, mielőtt óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
A hatóság pénteken őrizetbe vett egy hatvanas éveiben járó férfit is károkozás gyanújával, kihallgatták, majd óvadék ellenében ő is szabadon távozhatott.
Szeretném emlékeztetni a közvéleményt is, hogy ez továbbra is élő nyomozás, ezért kérjük, kerülje el a spekulációkat mind a közösségben, mind a közösségi médiában. Bármilyen információ – bármilyen kicsinek vagy jelentéktelennek gondolja – döntő fontosságúnak bizonyulhat
– közölte a northumbriai rendőrség főfelügyelője.

Sycamore Gap: 16 éves kamaszfiú vághatta ki Nagy-Britannia leghíresebb fáját
Letartóztattak egy 16 éves fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan kivágta az ikonikus fát az észak-angliai Hadrianus falánál, amely a világörökség része. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben