Az időkapszulát a látogatóközpont és mélygarázs alaplemezébe, a felszín alatt mintegy húsz méterre helyezték el. A kapszulában a rekonstrukció dokumentációjának másolatát, valamint pénteki napilapokat és pénzérméket helyeztek el. Wachsler Tamás kiemelte: szeretné, ha az időkapszula soha nem kerülne elő, a beruházás évszázadokig szolgálná a látogatókat és a városlakókat.
Az építkezés egyik különlegessége a mélygarázst fedő 3 méteres földtakaró, ami teljes értékű zöld felületet biztosít a telepítendő vegetációnak - mondta a Napi Gazdaságnak Szalados László. Az érdekességek között említette, hogy a felszín alatti parkoló rakparti kijáratát dupla kapuk védik majd az árvíztől, s maga a 40 ezer négyzetméternyi térburkolás is kihívás, hiszen erre várhatóan már télen, fagypont alatt kerül sor.
Szalados elmondta, ugyan az árvíz miatt mintegy egy hónapos csúszásban vannak a kivitelezéssel, a mélyépítés elkészülte után ugyanis a közelmúltban kezdhettek csak a szerkezetépítésnek, azonban arra számít, hogy tartani tudják a határidőt, vagyis 2014.március 15-re befejezik a felszíni munkákat. Ehhez naponta 3-400 munkatársuk dolgozik majd a helyszínen, és éjszakai munkavégzést is beterveztek, mindezt úgy, hogy a munkálatokkal ne akadályozzák a parlament elérhetőségét.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító