A javuló gazdasági helyzet és a turizmus folyamatos erősödése fellendülést hozhat idén a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán, amit az elmúlt években a pandémia és a megugró energiaárak is kihívások elé állítottak – közölte a Duna House.
Rámutattak, hogy
az üzlethelyiségek és vendéglátóhelyek tulajdonosai körében az idén emelkedő arányban vannak azok, akik eladás helyett a bérbeadásban kérik az ingatlanközvetítő szakértőinek segítségét.
A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta, hogy 2022-ben a szakértő segítségét kérő vendéglátóhely-tulajdonosok 85 százalékban adtak megbízást ingatlanuk értékesítésére, 15 százalékuk szeretett volna eladás helyett bérlőt találni, majd 2023-ban 3 százalékponttal, 88 százalékra emelkedett az értékesítési megbízások aránya. Az idén kötött megbízások adatai alapján azonban már 5 százalékponttal magasabb arányban, az ügyfelek 17 százaléka dönt inkább a megtartás és bérbeadás mellett.
Az üzlethelyiségek tulajdonosainál hasonló trend figyelhető meg: 2022-ben a megbízók 59 százaléka szeretett volna megválni üzlethelyiségétől, tavaly 62 százalékuk választotta az értékesítést, idén azonban újra változott az eloszlás,
4 százalékponttal emelkedett azok aránya, akik az eladás helyett a bérbeadását választják.
A vendéglátóhelyek, üzlethelyiségek vásárlásánál, bérlésénél is kiemelt szerepe van a lokációnak. Az ingatlan aktuális állapota és a benne rejlő lehetőségek mellett fontosak még az energetikai paraméterekkel is, amelyek a várható fenntartási költségek kiszámításában nyújtanak iránymutatást a leendő bérlő, illetve vásárló számára.
A magyar vendéglátóiparnak még nem alakult ki az igazi identitása
Az éttermek még mindig várják vissza a vendégeket, de addig is muszáj foglalkozniuk a környezetvédelemmel és a pocsékolással. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben