A német kormány már jövőre leszámolhat a hagyományos értelemben vett, 8 órás napi munkaidővel a tervek szerint. Ez a tervezet már régóta napirendben van, azonban most a munkaügyi minisztérium konkrét előterjesztéssel készül.
Az intézkedés értelmében, követve Nagy-Britannia és Írország példáját, a törvénybe iktatott napi maximum 8 órás munkaidő helyett jogilag szabályozott heti maximális munkaidőt vezetnének be. A rugalmas szabályozással a minisztérium azt szeretné támogatni, hogy könnyebben össze tudják a dolgozók egyeztetni a magánéletüket a munkával – írja a Dívány.
A módosítással lehetősége lenne a munkavállalóknak arra is, hogy bizonyos napokon akár 10-12 órát is dolgozzanak, ha ezzel a heti időkeretet nem lépik túl.
A munkaadók szövetségének vezetője szerint gyors cselekvésre van szükség, a rugalmas munkaidő pedig gazdasági növekedést generálhat. Ezzel szemben a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) vezetője szerint sok alkalmazott már így is a teljesítőképessége határán van, a betegszabadság aránya magas, valamint a mentális megterhelés is nő, a tervezett változtatás pedig káros a munkavállalók szempontjából.
Egyre csökken a munkaidő Európában, de hol állunk, mi magyarok?
Európa-szerte jellemző tendencia, hogy az öreg kontinens országaiban az emberek egyre kevesebb időt töltenek munkával. A téma kutatói a tendenciát a részmunkaidős foglalkoztatás terjedésének és a nők nagyobb arányú munkavállalásának tulajdonítják. Mutatjuk, pontosan hol és hogyan alakulnak az arányok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba