Vinay Prasad körlevelében azt állította, hogy a feljegyzések újbóli áttekintése során 10 gyermek szívgyulladásos halálát hozták összefüggésbe Covid-vakcinákkal. A feljegyzésben ugyanakkor nem szerepeltek információk arról, hogyan jutottak el a szakértők ehhez a következtetéshez.
Marty Makary, az FDA biztosa a hétvégén a Fox Newsnak adott interjújában azt mondta, az ügynökség nyilvánosságra hozza a koronavírus-oltással kapcsolatos halálesetekre vonatkozó információkat, amelyet elmondása szerint a Biden-adminisztráció nem tett meg – írja az ABC News.
Makary szerint ugyanakkor az idősebb beoltottakra jól hatott a COVID-19 oltás, különösen az időskorúakra és a vírusra veszélyeztetettekre.
A lapnak, valamint a közösségi médiaplatformokon is több közegészségügyi szakértő megkérdőjelezte az eredményeket. Többek között Dorit Reiss, a UC Law San Francisco jogprofesszora, aki tanulmányozta az FDA jóváhagyási folyamatát, bírálta Prasadot amiatt, mert egy nem publikált vizsgálat eredményei alapján javasolta a vakcinák jóváhagyásának módosítását.
Már igényelhető az új, ingyenes Covid-vakcina
Az NNGYK bejelentette, már igényelhető az új, ingyenes Covid-19 vakcina.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram