Az International Workplace Group (IWG) által több mint ezer üzleti vezető körében végzett kutatása megállapította, hogy a hibrid munkavégzést kínáló vállalkozások háromnegyede (75 százalék) pozitívabb kilátásokkal tekint 2025-re, mint a hagyományos vállalatok (58 százalék).
A rugalmas vállalkozások több mint háromnegyede (79 százalék) számolt be költségmegtakarításról, és hasonló arányban (75 százalék) gondolják úgy, hogy a hibrid munkavégzés hasznos eszköze a közelgő gazdasági kihívások leküzdésének (például a növekvő adók, megnövekedett vámok stb).
Kapcsolódó
A tanulmány szerint miközben az üzleti bizalomra egyre nagyobb figyelem irányul, a rugalmasságot előtérbe helyező vállalkozások jóval optimistábbak. A hibrid vállalkozások 63 százaléka számolt be arról, hogy pozitívabban ítéli meg a gazdasági környezetet, mint egy évvel ezelőtt, szemben a nem rugalmas vállalkozások mindössze 44 százalékával.
Hibrid munka = boldog dolgozó
A hibrid munkavégzési modellek a termelékenységet és a tehetségek megtartását is elősegítik. A rugalmas munkavégzés javíthatja a dolgozók teljesítményét és elégedettségét, a felmérésben résztvevő cégek 72 százaléka számolt be ilyen jellegű javulásáról, és hasonló százalékban (71 százalék) gondolják azt, hogy jobbak az esélyeik a jó munkaerő bevonzására és megtartására.Ezzel párhuzamosan ugyanolyan meghatározó tendencia, hogy a pandémia után fontos szerepet betöltő home office mellett egyre meghatározóbb az irodai jelenlét, amit az idei Az Év Irodája verseny tapasztalatai is visszaigazolnak. Kezd egyfajta egyensúlyi állapot beállni, amelynek során a távmunka visszaszorul, másként fogalmazva a „helyére kerül”. Természetesen ez ágazatfüggő, hiszen a technológiai vállalatoknál még mindig jellemzőbb a távmunka, más tevékenységi körökben azonban megindult a visszaáramlás az irodákba.
Jelenleg az employer és az office branding ismét markánsan meghatározza az irodakultúrát, hogy minél több munkatárs járjon be a munkahelyére. A kulcsszó a közösség, amely segít abban is, hogy a munkaerőpiac bizonyos ágazataiban terjedő elmagányosodás kockázata csökkenjen, amely a korábbi távmunka egyik meghatározó „élménye” a szabadságérzet mellett. Ráadásul a fiatalabbak, a Z-generáció igényli jobban a közösségi létet, hiszen a korábbi járvány, a háború és a globális felmelegedés növelte a szorongás érzetét, amelyre részben megoldás lehet a befogadó és sokszínű vállalati közeg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora