A költségvetési hiányt ellenőrzés alatt kell tartanunk, és nem szabad veszélyeztetnünk az európai alapok vagy az országos helyreállítási tervbe foglalt összegek lehívását − idézte az Agerpres hírügynökség Marcel Ciolacu miniszterelnököt a pénteki kormányülésről. A kormányfő bejelentésében az állam által kezdeményezett takarékoskodás fontosságát hangsúlyozta.
A kormány többek között a bankok, illetve az 50 millió eurónál (19,2 milliárd forint) nagyobb éves árbevétellel rendelkező vállalatok forgalmi adójának 1 százalékos emelését, a szeszesitalok és a dohánytermékek jövedéki adójának, illetve egyes élelmiszerek és italok áfájának növelését, valamint bizonyos ágazati munkavállalói adókedvezmények eltörlését tervezi.
Az kormányfő nyomatékosította, hogy a rendelkezések nem korlátozzák az oktatási, illetve egészségügyi rendszert, valamint az európai alapokból finanszírozott beruházásokat. Kifejtette, hogy a kormány a tartalékalapból elvont összegekkel fogja támogatni több mint 2800, uniós forrásból finanszírozott projekt befejezését.
A megszorításokat a román költségvetési hiány a vártnál magasabb értéke tette szükségessé. Az állam GDP-arányos költségvetési hiányát szakértők 6,8 százalékra becsülik, a tervezett 4,4 százalékossal szemben.
Ez a román pénzügyminisztérium elismerése szerint körülbelül 20 milliárd lej hiányt jelent.
Románia jelenleg az Európai Unió egyetlen tagállama, amely a költségvetési hiány miatt túlzott deficit-eljárása alatt áll. A miniszterelnök csütörtökön kiemelte, hogy a deficit semmiképp sem fogja elérni a GDP 6 százalékát.
A román alkotmánybíróság múlt szerdán minősítette alkotmányosnak a deficitcsökkentő törvényt, elhárítva ezzel az alkotmányossági aggályokat. A bejelentett rendelkezések hatalmas negatív társadalmi visszhangot váltottak ki, elsősorban a megszorításokat első kézből tapasztaló kulturális területről. Az intézkedések többsége 2024. január 1-től lép majd életbe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget