Ma arra ébredhettünk, hogy újabb 439 milliót vonnak el a II. kerülettől, minden budaitól. Egyre több esetben szembesülünk azzal, hogy a II. kerületiek bevételeit különböző indokokkal elvonják. Most az itt működő vállalkozások által befizetett helyi adó egy részével történik ez – írta Facebook-oldalán Őrsi Gergely a kerület polgármestere azután, hogy kiderült a Versenyképes Járások Program részeként a Fővárosi Önkormányzatnak 0 forint a fizetési kötelezettsége lesz novemberre, azonban több budapesti kerületnek is százmilliós tételekkel kell hozzájárulnia a Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter által kidolgozott program keretéhez.
- Az I. kerületnek 249 millió,
- a II. kerületnek 439,4 millió,
- az V. kerületnek 102,2 millió,
- a VII. kerületnek pedig 100,8 millió forintot kell befizetnie.
Őrsi Gergely bejegyzésében rámutat,
„a mintázat jól látható, a szolidaritási hozzájárulást 2019 óta a 13-szorosára emelték, mondván ebből szegényebb kistelepüléseket segítenek, most pedig a helyi adóként befizetett összeg egy részét adják tovább a járásoknak a Versenyképes Járások Program részeként. Azt természetesen elfogadjuk, hogy bizonyos területi egyenlőtlenségeket enyhíthet az ország ilyen intézkedéssel, bár a hozzájárulás mértéke, a 13-szoros növekedés komolyan vitatható.”
Hozzátette, szerinte ilyen mértékű elvonásoknál az lenne a minimum, hogy megtudhassák, milyen nehezebb sorsú hátrányos térségekben hasznosul a II. kerületiek szolidaritási hozzájárulása, illetve mely járásokban, milyen fejlesztések valósulnak meg a mostani elvonásból.
Egyetlen év alatt így több mint 4 milliárd forintot vonnak el a II. kerülettől, ha csak a mostani alkalmat és a szolidaritási hozzájárulást számoljuk.
Jogi eljárást indítunk, mert az ilyen típusú elvonások nemcsak igazságtalanok, sokszor ellehetetlenítik a költségvetés tervezhetőségét, és a kiszámítható működést egyaránt – tette hozzá a kerületvezető, aki szerint emellett elgondolkodtató az önrendelkezési törvény olyan irányú alkalmazása, amikor egy miniszter több száz millió forint igazságtalan plusz adót vet ki egy városrészre vagy településre, akkor ott korlátozható legyen a beköltözés.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy