Az X közösségi médiaplatform, korábbi nevén a Twitter közölte, hogy új előfizetési modellt tesztel, amely alapján az alapfunkció használatáért évente egy dollárt számítanának fel.
A Nem Bot (Not A Bot) elnevezésű új előfizetésért a felhasználóknak a platform webes változatán a lájkolásért, az újraközlésekért vagy más fiókok bejegyzéseinek idézéséért, illetve a könyvjelzős bejegyzésekért kell majd fizetniük.
Az új előfizetési modell bevezetésének célja a botok (automatizált felhasználói fiókok) és a spammerek (a kéretlen elektronikus reklámüzeneteket küldők) elleni küzdelem – közölte az X, hozzátéve, hogy a díj országonként változik majd az árfolyam függvényében.
A tájékoztatás szerint az új modell először az új-zélandi és a Fülöp-szigeteki felhasználók számára lesz elérhető.
A meglévő felhasználókat nem érinti a teszt. Azok az új felhasználók azonban, akik nem kívánnak előfizetni, csak a bejegyzések megtekintésére és olvasására, a videók megtekintésére, továbbá a fiókok követésére lesznek képesek.
A botok vitatott kérdésnek számítanak Elon Musk számára, aki tavaly vásárolta meg a céget. Júliusban az X bevezette a tweetek megtekintésének korlátozását, hogy biztosítsa a felhasználói bázis hitelességét.
Korábbi értesülése szerint Linda Yaccarino, az X vezérigazgatója találkozott az X hitelezőivel, és közölte velük, hogy a vállalat az előfizetéses szolgáltatásának három szintjét fogja tesztelni a felhasználónak megjelenített hirdetések száma alapján.
Szembesül Elon Musk a valósággal: az X-en terjed a legtöbb álhír
Három uniós tagállamban készített elemzést a brüsszeli bizottság. Az eredmények kiábrándítóak. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Leállt az M3-as metró
Saját aranyukra fáj a németek foga
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának