Kedves Olvasónk!
Örömmel jelentjük be, hogy elindult Fellegi Tamás, a Napi.hu újságírója, kiemelt elemzőjének rovata, az Ecomonitor.
Nem is járhatna most jobb helyen, hiszen a rovatban megjelenő elemzések többek között olyan érdekes témákra világítanak majd rá, mint a fiskális és monetáris politika kapcsolata – hogyan függ egyik a másiktól, miért lényegesek a különféle egyensúlyok (költségvetés, kereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg).

Az Ecomonitor megvizsgálja továbbá az államadósság jelentését és jelentőségét, finanszírozását, azt, hogy hol és miért merülhetnek fel problémák ezen a téren.
Áttekint mindent, ami az inflációval és az arra ható monetáris politikával kapcsolatos, a hazai folyamatokon túlmenően a régió országai, az EU-tagállamok illetve a legnagyobb gazdaságok is szóba kerülnek.
Munkatársunk nyomon követi a forint árfolyamának érdemibb változásait, a stabilabb időszakokat elemzi, a befolyásoló okokat feltárja. Egyidejűleg követi a főbb devizák mozgását.
Bemutatja a kedvező befektetési lehetőségeket, azok nominális és reálhozamát, áttekinti a különböző befektetések kockázatait (kötvények, részvények, kriptodevizák). Beszámol az érdekesebb nemzetközi gazdasági eseményekről, így egy-egy ország kiemelkedő növekedéséről, felzárkózásáról, sikeréről vagy épp az ellenkezője: a súlyos gazdasági nehézségekről.
Fellegi Tamás írásaiban fontosnak tartja a részvénypiacon belül a hazai tőzsde szerepét, a BÉT-en forgó főbb, közkedvelt részvények mellett a kevéssé ismert papírokat, valamint az Xtend kategóriát is górcső alá veszi majd.
Ecomonitor, az Ön iránytűje a gazdaság térképén!
Jó olvasást kívánunk.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

MBH elemzés: venni kell a Mol-papírokat
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
