November 22-ig vásárolhatók meg a jelenleg elérhető MOL Bubi-bérletek, ezt követően pedig egy új, 500 forintos bérlettel használhatók a kerékpárok, a vásárlás napjától függetlenül december 23-ig. Ekkor ugyanis lejár a BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése.
A társaság tájékoztatásában az áll, hogy a Bubi új generációja a tervek szerint jövő májusban startolt volna el, azonban a Fővárosi Közgyűlés szerződéskötés előtt kockázatelemzést kért az eljárás kapcsán a BKK-tól. A társaság célja, hogy a váratlan akadály ellenére is minél rövidebb ideig tartson az átállás.
Kapcsolódó
Azt írják, a BKK még 2023-ban indította el a Bubi új generációjának előkészítését. A cég több mint egy éves folyamat során, nagyvárosi piaci szereplőkkel egyeztetve dolgozta ki azt a szempontrendszert, amelynek meg kell felelnie a jövőbeli szolgáltatónak.
Hangsúlyozzák, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesének kell felelnie az új kerékpárok szállításáért, üzemeltetésért és karbantartásáért, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó applikáció és informatikai háttérrendszer biztosításáért.
Az eljárás lebonyolítása további egy évet vett igénybe, a BKK úgy tervezte meg a folyamatot, hogy a jelenlegi szolgáltatás lejárta után a lehető leghamarabb elinduljon a megújult flotta.
Az érvényben lévő szolgáltatási szerződés december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik, így csak havi bérlet vásárolható. Hozzáteszik, hogy a korábban vásárolt éves, féléves bérletek technikai okok miatt nem vihetők át az új rendszerbe, ezért a társaság már korábban kivezette ezeket a terméktípusokat.
A téli bérlet – függetlenül a megvásárlás napjától - december 23-án jár le, a BKK jelenleg is azon dolgozik, hogy decembert követően hasonló feltételekkel működjön a szolgáltatás – írják.
Bubi nélkül maradhat Budapest
A budapesti Bubi közösségi kerékpáros rendszer szolgáltatási szerződése december végén lejár, az új szolgáltató kiválasztására indított közbeszerzés pedig csúszik, ezért az év végétől bizonytalan ideig nem lesz elérhető a rendszer.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen