A Budapesti Közlekedési Központ bejelentette, hogy 2025 végén lejár a Mol Bubi 2.0 szolgáltatási szerződése, ami több változást is hoz a rendszer működésében. Június 23-áig lehet ugyanis utoljára megvenni a 6500 forintos féléves Bubi-bérleteket, utána már csak a havi 1500 forintos bérletek maradnak meg, egészen év végéig – írja a Pénzcentrum.
2026 elején indul el a Bubi 3.0 rendszer előkészítése, amely már kibővített területen, közel 5 ezer kerékpárral működik, ezek között pedig már több elektromos meghajtású is lesz. További újdonságnak számít, hogy a mobilitási (mobi) pontokon is lesz lehetőség a kerékpárok leadására és felvételére.
A megújuló rendszer a jelenlegi szolgáltatási területen túl minden olyan fontos közlekedési csomópontot lefed majd, ahol legalább 30 ezres utazásszámot regisztrálnak, beleértve az összes metróállomást is.
Az újításnak köszönhetően 2026-tól az Örs vezér terén, Kőbánya-Kispesten, Újpest-városkapunál, a József Attila-lakótelepen, Angyalföldön, Zuglóban, illetve Őrmezőn is használhatóak lesznek a Mol Bubi kerékpárok.
A BKK már kiírta a közbeszerzési eljárást a szolgáltatás üzemeltetésének folytatására, amely jelenleg is folyamatban van. Az új rendszer kerékpárjai várhatóan 2026 elejétől fokozatosan jelennek meg Budapest utcáin.
Teszteli a BKK a bicikliseket
Kiterjesztené a BKK a bicikliszállítást a járművein, ezért most a 139-es autóbuszon tesztelik, milyen sikere lesz. Ha beválik, akkor más járatokra is felvihetjük a kétkerekűket, de vannak buktatók.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés