Az alkoholfogyasztás Európai Unión belüli szigorúbb szabályozását sürgette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden, a régióban regisztrált, az alkohollal összefüggő több tízezer rákos megbetegedés elleni küzdelem jegyében.
A rákmegelőzéssel kapcsolatos átfogó jelentés bemutatását kísérő közleményében az ENSZ-szervezethez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) az alkoholra vonatkozó szigorú szabályozást a lehető leghatékonyabb befektetésnek nevezte, hangsúlyozva, hogy az ilyen jellegű intézkedések életeket mentenek, pénzt takarítanak meg, és rövid időn belül eredményekre vezetnek.
A jelentésben közzétett adatok szerint
világszerte az Európai Unió térségében fogyasztják a legtöbb alkoholt, és ugyanitt az ezzel összefüggő rákos megbetegedések vezető haláloknak számítanak.
Az alkohol 2020-ban több mint 111 ezer új rákos megbetegedést eredményezett az EU-n belül, a többi között végbélrákot, mellrákot és szájüregi rákot – olvasható a jelentésben, amelyben kiemelik azt is, hogy az alkoholtermékek megadóztatása, az alkoholhoz való hozzáférés korlátozása és a forgalmazással kapcsolatos tilalmak népességi szinten is csökkentik az alkoholfogyasztást, ráadásul mérsékli a rák jelentette terheket is.
Gundo Weiler, a WHO európai irodájának megelőzésért felelős vezetője rámutatott arra, hogy az EU tagországai az egyébként megelőzhető megbetegedések formájában túl magas árat fizetnek az alkoholért, amely tönkreteszi a családokat is és milliárdokat vesz ki az adófizetők zsebéből.
A WHO európai régiója nem engedheti meg magának azt az illúziót, amely szerint az alkoholfogyasztás veszélytelen – húzta alá.
Már milliók vannak ebben a csapdában, átfogó stratégia kell
Magyarországon már eléri a kétmillió főt az alkoholbetegek száma, a tinik évente átlagosan több mint 17 liter alkoholt fogyasztanak. Egyre több a beteg, mégis nagyon kevesen kérnek segítséget, hangsúlyozzák a szakemberek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér