Az elmúlt napokban számtalan esetről számolt be a sajtó. A helyieket minden esetben megrázza a rongálás, hiszen például Kaszásdűlőn egy híres népművész által készített Jézuskának veszett nyoma, és
HIÁBA VAN KAMERA, A TOLVAJOK MINDIG ELTAKART ARCCAL CSAPNAK LE.
Azonban nem minden alkalommal tudott elmenekülni a tettes. Például a Berentén történt lopások miatt már őrizetbe vettek egy 48 éves férfit, aki két alkalommal is eltulajdonított egy-egy kos figurát, mígnem a rendőrségen végül beismerő vallomást tett.
Hasonló eset történt Kiskőrösön is, ahol, szintén egy kisded veszett el, majd Cegléden is, ahol
EGY SZAMARAT LOVASÍTOTTAK MEG
– számolt be róla a Népszava.
De idén a szentendrei Jézuskát is elvitték a tolvajok:


Azonban mindegyik történet közül mégis csak az adácsi a legmegdöbbentőbb, hiszen ott egy élő pónit kergetett ki a Betlehemből egy ember. A lovacska előkerült, az elkövető pedig azt állította, hogy valakitől megvásárolta az állatot.
Ellopták a pónit a betlehemi jászolból, azután meg is kergették
Előkerült egy videófelvétel, amin az látszik, hogy este Adács településen keresztül kergetik a lovat egy fekete autóval. Bővebben --->(Kiffer Anna)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben