A Lázárinfónak nevezett, válogatott közönség előtt, zárt térben tartott Megafon-rendezvényen Lázár János arra a kérdésre, hogy mikor lesz nemzetközi szinten is elismert vasúti hálózata Magyarországnak, azt válaszolta: „évek kellenek a lerobbant, lerombolt, szétlopott, szétbarmolt MÁV-csoport infrastrukturális felújításához. Ez egy ilyen munka. Úgyhogy nem egy választást kell nyerni a MÁV szempontjából, hanem legalább kettőt ahhoz, hogy én ott valamit tudjak csinálni”.
A Telex beszámolója szerint az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt, hogy többen utaznak manapság a vasúton, illetve arról, hogy bár nem ért egyet a főpolgármesterrel, biztosítanak előnyöket a budapestieknek is. Szerinte a 2026-os választáson „mindenki a saját sorsáról dönt majd”, mert „vagy sokkal rosszabb, vagy akár valamivel jobb” lesz utána. A választók arról döntenek majd, hogy „hogyan fognak boldogulni, és milyen sorsuk lesz” - közölte a tárcavezető.
Kapcsolódó
Arra a felvetésre, hogy miért nevezi „félkész országnak” Magyarországot, és „mikor készül el a másik fele”, a miniszter úgy reagált: nem azzal van a baj, amit megcsináltak, „hanem azzal, amit 2010 előtt az ellenfelek nem csináltak meg, vagy elrontottak”.
Szerinte Magyarország új irányt vett, „amit most meg akarnak puccsolni, meg akarnak hekkelni lényegében, meg akarnak trollkodni, és vissza akarják tolni ezt az országot a neki szánt szánalmas sorsba”. A miniszter által említett „ők” között ott van Brüsszel és Ukrajna is, Lázár János szerint az utóbbinakaz előbbi pénzt akar adni. Úgy látja, a választás tétje az, hogy mennyi lesz a fűtés, és azt is hangsúlyozta: sokan akarják „a nyakunkat törni azért”, mert nincsenek bevándorlók az utcákon, és a gyerekek sincsenek veszélyben.
A több mint egyórás kérdezz-felelek során Lázár 1000 eurós minimálbért, „belátható időn belüli” egymillió forintos bruttó átlagkeresetet, 9 forint/kWh gázárat és 35 forint/kWh áramárat is ígért arra az esetre, ha a Fidesz nyer jövőre.
A „mi lesz, ha nem sikerül elfoglalni Brüsszelt?” kérdésre Lázár azt mondta: Magyarország elkötelezett NATO- és EU-tag, nem akar kilépni egyik szervezetből sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt a M3-as metró
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Orbán Viktor üzent: jönnek az extra pénzek
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Mentőövet dobtak a kórházaknak, de még mindig milliárdok hiányoznak
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik